20211007

Ez az esemény sajnos már véget ért, köszönjük a részvételt

„Budáról fúj a szél”

Városi séta a Gárdonyi tértől a Ménesi útig

A Hadik Kávéháztól indulva a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumig sétálunk végig a Bartókon és a Gellért-hegy déli oldalán, felelevenítve Budapest aranykorát és történelmi alakjait. A séta végén megnézzük az "Ami szép, az igaz is" című kiállítást és Búza Barna szobrászművész kölcsönben látható műveit.

Időpont

2021. október 7. 16:00
Ez a rendezvény sajnos már véget ért.
#városi séta #Ablakabartókra #Együttmozdulók #Várostbelakók

A séta elnevezése Molnár-C. Pál egyik grafikájának címét idézi. A 2-2.5, órás alkonyatba hajló sétával a Gárdonyi tér, a Bartók Béla út, Ménesi út útvonalon az irodalom, a művészet, a tudomány, az építészet és a sport területén maradandót alkotó nagyjaink álmait, az álmok megvalósulását és a bennünk megőrzött szellemi lenyomatát idézzük fel.

A Hadik Kávéház – azaz a “Verpelét” -, Karinthyék egykori törzshelyétől indulva a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumig sétálunk végig a Bartókon és a Gellérthegy déli oldalán, mely Jókai szavaival élve “Budapest Riviérája”. Fővárosunk első aranykorát idéző épületek, templomok, villák előtt elsétálva elevenítjük fel a nagy elődök életét és történeteit. A séta a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban ér véget, ahol megnézzük a szeptemberben megnyílt, “Ami szép, az igaz is” című kiállítást a festőművész alkotásaiból, az ő egykori műtermében, ahol a művek megszülettek, és a jóbarát Búza Barna szobrászművész a kiállításon kölcsönben látható műveit.

Csillag Péter – sétavezető

Találkozás a Hadik kávéház előtt (Bartók Béla út 36.) indulás előtt 15 perccel, utolsó állomás a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum lesz.

A séta várható időtartama kb. 2-2,5 óra

Részvétel ingyenes, headset használata kötelező, melynek árát (500,-Ft/fő) kérjük előre kiszámolva hozni.

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával látogatható. Az aktuális információkról kérjük tájékozódjon a helyszíneken és a helyszínek weboldalain.

Helyszín

Bartók Béla út és környező utcák   1114 Budapest, Bartók Béla utca

Bartók Béla út és környező utcák

1114 Budapest, Bartók Béla utca

Kapcsolódó programok

„Bartók Anno – avagy egy új városrész születik”

városi séta

„Bartók Anno – avagy egy új városrész születik”
Városi séta a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig
Budapest100: Ablak a Bartókra

városi séta

Budapest100: Ablak a Bartókra
Építészeti-kulturális fesztivál a Bartók Béla úton
Ökováros felé vezető út

városi séta

Ökováros felé vezető út
Séta a Főkert munkatársával a fenntarthatóan zöldülő Budapestről